December 31. az év utolsó napja I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak pápának és 335. december 31-én hunyt el Rómában.

Az Újév ideje sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult az is, hogy január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére. Ekkor természetesen december 31., Szilveszter napja lett az óévbúcsúztató.

A szilveszteri mulatsághoz számtalan népi szokás kötődik:

Az egyik leglényegesebb az, hogy éjfél előtt nem szabad lefeküdni, ébren kell fogadni az új esztendőt. Ennek az ősi magyarázata az, hogy biztosítani kell a folytonosságot a régi és az új között, nem szabad az átmenetet alvással megszakítani.

Szintén ősi szokás a különféle zajkeltés, régebben kereplőkkel, kolompokkal, ma papírtrombitával és petárdával. A szokás eredetileg arra vezethető vissza, hogy elriasszuk az ártó szellemeket az egész elkövetkező esztendőről.

Ahogyan ünnepeljük az éjszakát, olyan lesz az egész esztendő. Ezért ajánlatos a kellemes társaság, a bőséges lakoma, legyen étel a hűtőben és a kamrában is. Viszont hasonló okból adósságot nem ajánlatos áthozni az előző évről, a tartozást illik kiegyenlíteni még az óévben.

Az sem mindegy, hogy mi kerül az asztalra. Szárnyast nem szabad enni, mert az hátrafelé kapar, malacot viszont ajánlott, mert az előrefelé túr. Szintén szokás ajanuár 1-i lencsefőzelék vagy lencseleves elfogyasztása, hogy anyagiakban se legyen hiányuk, a lencse formája ugyanis az aprópénzre emlékeztet.

Különböző kultúrákban sokféle ünnepben fontos szerepe van növényeknek. Magyarországon például ilyen népszokás  a májusfa állítás is.

A karácsonyfa állítá szokása azonban a német-germán kultúrából terjedt el világszerte, így mi is tőlük vettük át. A fenyők tisztelete már az ókori germán népeknél fellelhető, akik hittek abban, hogy az örökzöldek távol tartják a téli sötétben felbukkanó alvilági lényeket.

A szokás később keresztény magyarázatot kapott: a  középkori szokás szerint egy fiatal fát vágtak ki, ez az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki szintén fiatalon áldozta fel életét.

A legenda szerint karácsonyfát a ma ismert formájában Luther Márton állította gyermekének. Az első feljegyzés karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végén. Ekkoriban almával, ostyával díszítették.

A gyertyás karácsonyfát elsőként 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.

A karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon a 19. században jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első „magyar” karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon.

A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztig áll. Hagyományosan almával, mézes süteménnyel és égő gyertyákkal díszítették. Később az almákat a színes üveggömbök váltották fel, és megjelentek más jellegű díszek is és a csillagszórók. Magyar jellegzetesség a szaloncukor, amit a díszekhez hasonlóan a karácsonyfa ágaira lógatnak.

Mikulás Szent Miklós püspök - szláv eredetű - népies elnevezése. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Szülei egy járványban meghaltak, ezért nagybátyja nevelte fel aki érsek volt. Miklós a kolostorban nevelkedett, és már gyermekkorában elhatározta, hogy pap lesz.


Szentföldi zarándokútjáról hazatérve betért Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták. Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésére szentelte életét.


A kolostor közelében, ahol lakott, élt egy szegény parasztember, akinek volt három lánya. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját. A lányok azon vitatkoztak, hogy másnap melyikük áldozza fel magát rabszolgának, ahhoz, hogy megszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen.


Miklós püspök meghallva ezt a tanakodást visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal visszatérve bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt, egy évvel később a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak is adott egy marék aranyat. A lányok lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől.

Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át bedobta az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.

A Mikulás napi ajándékozás a 19. században terjedt el Magyarországon. Angolszász területen Karácsonykor, Oroszországban pedig Újévkor hoz ajándékot a gyerekeknek.


Mikulás Télapó néven is ismert a gyerekek körében. A Télapó elnevezés a közhiedelemmel ellentétben nem a kommunista rendszerben született, hanem valamikor az 1920-as években, ugyanekkortól ismertek az első tipikus Télapó-ábrázolások a piros kabbáttal és sapkával, a hosszú ősz szakállával.

5. oldal / 16