Nevetve néz le a világra
az ég egy szelíd csillaga:
a fenyőerdő illatára
fagyot lehel a téli pára,
gyertyafényes az éjszaka.

Oly boldog szívem, lázban égve,
az édes Karácsony van itt!
Mesecsöndű gyönyörűségbe
csalogat harangok zenéje,
a csengő hang felmelegít.

Kedves varázslat int megállnom,
imát mond szám, ámul szemem,
leszáll rá arany gyermekálom,
pilláimat lassan lezárom,
érzem, csoda történt velem.

Fordító.: Tapfer Klára

Karácsony délután
Lassan jön az alkony.
Kíváncsiság bujkál
minden gyermekarcon.

Végre sötétedik...
hamvas lesz az este.
Bodri velem együtt
figyel minden neszre.

Mikor szól a csengő,
az ajtó kitárul,
piros alma nevet
rám a fenyőfárul.

Tudom, az erdőből
édesapám hozta,
a diót meg anyám
be is aranyozta...

Azért olyan kedves...
azért olyan drága.
Meghatottan nézek
Apára...Anyára...

"Csöndes az éj és csöndes a világ is,
Caesar Augustus aranyos mosollyal
Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás:
Béke a földön.

Hallgat a germán és hallgat a pártus,
Néma az indus és néma a hellén,
Herkules távol oszlopa se rendül,
Thule se mozdul.

Már az aranykor új eljövetének
Hírnökeit, a szomorú szibillát
S a szűzi Virgilt födi földi sír és
Hír koszorúja.

S messzi mezőkön nyájaikat őrző
Pásztori népek nézik a derengő
Új csillagot, mely aranyát elönti
Jászoli almon,

Hol mosolyogva és fázva az éjben,
Szőkehajú és szelíd anya keblén,
Most mutatod meg magad a világnak,
Isteni gyermek!"

11. oldal / 16